Elhunyt Csinger Péter

A közismert szombathelyi vállalkozót és volt önkormányzati képviselőt ma hajnalban, hosszú betegség után, 59 éves korában érte a halál.

Csinger Péter több cikluson át volt képviselő, 1997 óta pedig Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kör elnökeként tevékenykedett. Az önkormányzat az elhunytat saját halottjának tekinti, és nekrológot adott ki.

CSINGER PÉTER
(1949- 2008)

Mély megrendüléssel érintette Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatát a hír, hogy Csinger Péter volt önkormányzati képviselő június 5-én örökre távozott közülünk. Váratlanul ragadta el a halál, a sokak által tisztelt és elismert kőfaragó mestert, a mindig terveket szövő, a választókerületében és tágabb környezetében is nagy tiszteletnek és szeretetnek örvendő déli városrész egykori képviselőjét.

Csinger Péter

Csinger Péter Szombathelyen született 1949. július 22-én. A középiskola elvégzése után szakmunkásképzőben sajátította el a műkő, betonáru készítő, kőfaragó mesterséget. 1970 óta Szombathely egyik legjelentősebb és szakmájában elismert vállalkozója, aki több embernek biztosított folyamatosan munkát.

Elismerésként 2003. évben megkapta a kőfaragó szakma kitűntetését, s tagja volt az Országos Kőfaragó Szakosztály elnökségének.

Csinger Péter mestersége mellett a közélet kiválósága volt. Az önkormányzatok megalakulásától, 1990 – 2006 között képviselte Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésében a déli városrészen található, egykori önálló településeket (Szőlős, Gyöngyöshermán, Szentkirály, Zarkaháza, Bádonfa, Bogát). Törődött választóival, szívvel – lélekkel segítette a lakókörzetében élőket gondjaik megoldásában.

Kitartó munkája nyomán ebben a városrészben pezsgő kulturális életet szervezett. Nevéhez fűződik a Gyöngyöshermán - Szentkirályi Polgári Kör létrehozása, a múzsák találkozóhelyének is nevezett egykori Szily Kúria felújítása, valamint a Szedreskert, a városrész, szabadidő központjának kialakítása, a szabadtéri színpad felépítése.

Rendszeresen bemutatkozási lehetőséget kínált a vasi képzőművészek számára, kiállítások létrehozásával a Közösségi Házban kialakított STEPHANUS REX galériában.

Komolyzenei rendezvénysorozatok, koncertek megszervezésével sok felejthetetlen estét, zenei élményt nyújtott az érdeklődőknek. Irodalmi esteket és könyvbemutatókat rendezett országos és megyei hírű alkotókkal.

Mecénási tevékenysége széles körben ismert, hiszen több évtizedes munkásságának konkrét nyomai megtalálhatók városunkban és a megyében egyaránt. Nagylelkű adományaival, kulturális alapítványok létrehozásában is részt vett. Segítette, anyagilag támogatta a festőket, zenészeket, írókat, költőket.

Több intézménynek adományozott szobrot-, pl. szőlösi templom-, illetve köztéri szobrot állíttatott a déli városrészen: /Szent István és Gizella szobrát/. Három évtizede tagja a Szombathelyi Szépítő Egyesületnek, melynek nemcsak szellemi munkájából vette ki a részét, hanem tevőlegesen is hozzájárult, ezáltal számtalan emlékmű jött létre és újult meg.

Alapító tagja és első elnöke volt 1999-2005 között a Gyöngyöshermáni Szentkirályi Polgárőrségnek.

2007-ben több évtizedes közéleti munkásságának elismeréseként megkapta a Közszolgálatért Érdemrend ezüst fokozatát.

Csinger Péter élete során fontosnak tartotta az emberi tisztességet, megbízhatóságot, s ezt személyes példájával is igazolta.

Kedves, szókimondó egyéniségét, töretlen munkakedvét emlékünkben örökre megőrizzük.

Csinger Pétert Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata saját halottjának tekinti, temetéséről később történik intézkedés.

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet