"A 100 éves dr. Simon Endre Gézáné, Jutka nénit köszöntöttem a születésnapján szerető családja körében. Jutka néni, aki Pável Ágoston lánya, a mai napig aktív és mindenhol segít, ahol csak szükség van rá. Nagyon várja már a tavaszt, hogy mehessen ki a kertbe, mert ott mindig van feladat és öröm" - írta Facebook-oldalán Nemény András, Szombathely polgármestere.
Simon Endre Gézáné édesapja emlékének őrzésében elévülhetetlen érdemeket szerzett. Pável Ágoston nyelvész, néprajzkutató, költő Vas megye szellemi életének egyik legkiemelkedőbb alakja volt, az egyik leghíresebb szlovén Magyarországon.
Vashidegkúton született, ami ma Szlovénia területén található. Szentgotthárdra, a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban kezdte meg gimnáziumi tanulmányait, de mivel akkor még Szentgotthárdon csak négy évig lehetett gimnáziumba járni, Szombathelyen érettségizett le a Premontrei Gimnáziumban. 1905-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin szakára iratkozott be, de már itt is erősen foglalkoztatta a szláv filológia. Már ekkor sok helyen jelentek meg nyelvészeti témájú írásai, illetve szépirodalmi fordításai.
Doktori címet is szerzett. Több városban, köztük Szombathelyen is tanított.
1914-ben megnősült. Egy fia és egy lánya született. Lánya, Judit édesapja emlékének őrzésében elévülhetetlen érdemeket szerzett.
1924-től haláláig a szombathelyi múzeum könyvtárának őre. Tevékenysége alatt kategorizálták a könyveket, és folyamatosan bővült a gyűjtemény (később ebből az állományból lett az önálló szombathelyi könyvtár).
Az 1933-ban megalakult a Vas-vármegyei Múzeumok Barátainak Egyesülete elsősorban Pávelnek köszönheti a létrejöttét. Ugyanebben az évben az egyesület életre hívta a Vasi Szemle című folyóiratot, melynek Pável lett a főszerkesztője. Ő rendezte sajtó alá a Dunántúli Szemle Könyvei köteteit.
1941-ben a szegedi egyetemen a délszláv nyelv és irodalom magántanárává képesítették. Tanítványai közé tartozott többek között Szent-Györgyi Albert is. A Nobel-díjas tudós évekkel később is meleg szívvel emlékezett Pável tanár úrra.
Fiatalon, 1946. január 2-án hunyt el. A szombathelyi Szent Quirin templomban nyugszik, sírhelyét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság „A” kategóriában a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította. Emlékét Szombathelyen és Vashidegkúton szobor, Szentgotthárdon a róla elnevezett városi múzeum őrzi. 2011-ben a vashidegkúti/cankovai általános iskola felveszi Pável Ágoston nevét.
Forrás: Wikipedia
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!