Láncfűrésszel támadt a gyalogosra, mert nem tetszett neki, amiért beszólt, hogy majdnem elütötte

Addig hadonászott a forgó lánccal járatott láncfűrésszel, amíg sikerült sérülést okoznia.

A Heves Vármegyei Főügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki egy közlekedési incidensnek motoros láncfűrésszel tett pontot a végére.

Az ügyészség beszámolója szerint a férfi 2022 májusában egy Heves vármegyei településen autójával tért haza, amikor szóváltásba keveredett az arra sétáló sértettel. A gyalogos sérelmezte, hogy a vádlott őt majdnem elütötte. A vádlott leparkolt a kocsival, de nem hagyta annyiban a történteket, és egy motoros láncfűrésszel ment vissza a sértetthez, rendezni a konfliktusukat. A vádlott forgó lánccal járatta az eszközt, és azt többször a sértett teste, feje mellé irányította. Az egyik ilyen mozzanat során a fűrész megsértette a sértett arcát, és azon sebet ejtett. Az eset után a sértettet a vádlott és házastársa azonnal elsősegélyben részesítették.

A sérülés helyét és jellegét, az elkövetés eszközét, valamint módját figyelembe véve életveszélyes sérülés is kialakulhatott volna. A vád tárgya életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete.

A Heves Vármegyei Főügyészség a most benyújtott vádiratában mértékes indítványt tett arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. Az ügyészség erre az esetre egy év hat hónap szabadságvesztés és kettő év közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. A vádhatóság arra is indítványt tett, hogy a bíróság kobozza el a bűncselekmény elkövetéséhez használt láncfűrészt.

Heves Vármegyei Főügyészség
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló