„A külügyminiszter nagyon a bögyömben van, felrúgja a nemzetközi protokoll szabályait”

Szombathelyen tartott előadást Görög Ibolya protokollszakértő, akit többek között viselkedéskultúráról és politikusaink külföldi szerepléseiről is kérdeztünk.

A nő és a hölgy címmel tartott előadást Szombathelyen Görög Ibolya protokollszakértő, író, aki több mint tíz évig (1987-től 1999-ig) volt a Miniszterelnöki Hivatal protokollfőnöke. Nincs olyan kérdés, amelyre ne tudná a megfelelő választ a diplomáciai, az üzleti és a mindennapi protokollal, általános viselkedéskultúrával kapcsolatban. Szívesen válaszol is a feltett kérdésekre. Sőt, évek óta járja előadásaival az országot, amelyek rendre telt házasak. Számos könyve jelent meg, többet már nem tervez írni, de az Ibolya-féle országjárást még sokáig szeretné folytatni, mert feltölti őt a közönsége.

Miközben az emberek a belvárosi mozi előterében már gyülekeztek az előadásra, Ibolyával elfoglaltunk két széket a nagyterem nézőterén, hogy beszélgessünk többek között ezekről a témákról:

  • Zavarba jönnek-e az emberek, amikor találkoznak vele, és tudják, hogy mindent tud az etikettről?
  • Temetni kell-e a viselkedéskultúrát?
  • Az elegancia egy életszemlélet.
  • Mitől függ, hogy valaki nő vagy hölgy?
  • Hogyan teszik harmonikussá a nonverbális jelek az emberi kapcsolatokat?
  • Miért kényelmesedtek el a férfiak az udvarlásban?
  • 100-150 éves diplomáciai szabályokat rúgnak fel a magyar politikusok.
  • „A külügyminiszter sajnos nagyon a bögyömben van.”
  • Ibolya minden e-mailre válaszol, szívesen segít, ha valakinek kérdése van a protokollról.
  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet