A drogfogyasztás veszélyeiről szóló plakátokat vár a Vas megyei rendőrség az iskolásoktól

Május 23-ig. Korcsoportonként az első három helyezettet díjazzák.

A bűnmegelőzés napjához kapcsolódóan plakátkészítő pályázatot indít a főkapitányság bűnmegelőzési alosztálya, melynek az idei témája a kábítószer-fogyasztás veszélyei - közölte a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Mint írták, a drogfüggőség, ahogy világszerte, Magyarországon is komoly társadalmi és egészségügyi probléma. A kábítószer-használat hamar – esetenként az első alkalom után – erős pszichikai függőséget okoz, később pedig maradandó egészségkárosodást. A drogozás szomorú és megdöbbentő következménye, hogy a fiatal fogyasztók közül kevesen élik meg a felnőttkort, és szinte biztosan egyikük sem az időskort.

A drogprobléma kezelése és megelőzése érdekében így kulcsfontosságú a fiatalok megfelelő tájékoztatása, a kockázatokról és a veszélyekről őszintén kell beszélni a gyerekekkel. Ezért a DELTA Program keretében a vármegyei bűnmegelőzési szakemberek rendszeresen tartanak prevenciós előadásokat.

Most pedig azt kérik az általános iskolai – felső tagozatos – és a középiskolai diákoktól, hogy ők mutassák be plakáton a drogfogyasztás veszélyeit.

A művek tetszőleges technikában és méretben készülhetnek, és e-mailben, postán vagy személyesen is beadhatók a lenti képen látható címeken.

A beküldési határidő: 2025. május 23.

Korcsoportonként az első három helyezettet díjazzák.

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló