Két ittas sofőr okozott balesetet a hétvégén Vas megyében, az egyik Szombathelyen

De volt egy drogfogásuk is a rendőröknek.

A szombathelyi egyenruhások egy helyi autóssal szemben intézkedtek a vármegyeszékhelyen április 12-én délután, aki anyagi káros közlekedési balesetet okozott - közölte hétfőn a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Az igazoltatás során pozitív értéket mutatott a vele szemben alkalmazott alkoholteszter. Továbbá megállapították, hogy a gépkocsit korábban már kivonták a forgalomból. Ráadásul a sofőrnek vezetői engedélye sem volt. Így ellene az ittas vezetés miatt büntető-, míg az engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárás indult.

A 88-as főúton egy füzesgyarmati sofőr okozott anyagi kárral végződött közlekedési balesetet személygépkocsijával. Vele szemben szintén jelzett az alkoholszonda, így ellene büntetőeljárás indult a Sárvári Rendőrkapitányságon.

A 8618-as úton, Simaság és Iván között egy férfival szemben intézkedtek a járőrök április 12-én délelőtt, aki úgy vett részt a forgalomban autójával, hogy a Szombathelyi Járásbíróság eltiltotta őt a vezetéstől. Eljárást indítottak ellene járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség miatt.

Egy 28 éves gépkocsivezetőt igazoltattak a rendőrök Körmenden április 13-án este. A járműből alufóliába csomagolt, kábítószergyanús anyag és dohányőrlő is előkerült. A férfival szemben alkalmazott gyorsteszt több hatóanyagra is pozitív eredményt jelzett. Kihallgatták őt, és vele szemben kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló