A Szombathelyi Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint 2024 szeptemberében tehergépkocsival közlekedett Szombathelyen, majd egy útkereszteződésben forgalmi okból történt megállását követően úgy kezdte meg a balra kanyarodást, hogy nem észlelte, és emiatt nem biztosított elsőbbséget a vele szemben érkező, egyenesen továbbhaladni szándékozó motorkerékpárosnak, aki már nem tudta elkerülni az ütközést - közölte csütörtök reggel a Vas Vármegyei Főügyészség.
A baleset következtében a motoros súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ vonatkozó rendelkezését, azaz balra bekanyarodó járművével nem adott elsőbbséget az úttesten szemből érkező és egyenesen továbbhaladó jármű részére.
A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.