Szalai Szabolcs most egy ideig nem foglalkozik újságírással, otthon marad a két gyerekkel

Tegnap derült ki, hogy a Szombathelyről indult Szalai otthagyta a Hirado.hu főszerkesztői pozícióját, ma pedig elárulta, miért.

Mint arról mi is beszámoltunk tegnap Már nem a Hirado.hu főszerkesztője a Szombathelyről induló Szalai Szabolcs 2025. May 27. 21:11 a Media1 nyomán, távozott Szalai Szabolcs, a Hirado.hu hírportál alig fél éve kinevezett főszerkesztője. Míg korábban Szalai nem reagált a lap megkeresésére, a hír megjelenése után, szerdán mégis nyilatkozott. Megerősítette, hogy felmondott a Hirado.hu-nál, ugyanakkor úgy vélekedett, hogy ennek semmilyen hírértéke nincs ennek.

Úgy fogalmazott: „Nem hiszem, hogy bármi hírértéke lenne, hogy a feleségem, aki egy eléggé ismert jobboldali véleményvezér, egy napi gyártású műsort indított, nekünk meg van két kis gyerekünk és most én vállalok nagyobb részt a családi feladatokból, ezért az elkövetkező időszakban biztosan nem újságírással kívánok foglalkozni”.

Szalai véleményvezér felesége egyébként Vincze Emília (Csintalan Sándor, a HírTV és a Lánchíd Rádió volt műsorvezetőjének, egykoron MSZP-s politikusnak a lánya), aki 2019-ben a Fidesz színeiben elindult az önkormányzati választásokon Erzsébetvárosban, de 2021-ben a Pesti TV műsorvezetőjeként is dolgozott - teszi hozzá a lap.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet