Miközben a Kúria megvédi a Pride-ot, a szélsőjobb elfoglalja az útvonalát

Már most hatalmas a feszültség, pedig még semmi sem történt.

Szombaton rendezik Budapesten a Pride felvonulást, amelyet korábban a rendőrség többször is megpróbált betiltani, de a Kúria rendre a szervezők javára döntött. A felvonulás útvonalát viszont a szélsőjobboldali Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom időben lefoglalta saját rendezvényére – így a Városháza parkban, ahonnan a Pride indulna, már délelőtt ők demonstrálnak. A két esemény egymásba feszülésére a rendőrségnek kellene megoldást találnia, miközben a kormány nyíltan ellenzi a Pride-ot.

A Kúria harmadszor is megsemmisítette a Pride-ot tiltó rendőrségi határozatot

Pénteken a Kúria ismét a Budapest Pride szervezőinek adott igazat, miután a BRFK – korábbi döntéseihez hasonlóan – megtiltotta a gyülekezési szabadság kiüresítése ellen szervezett szombati felvonulást. Az indoklás szerint az esemény „valójában Pride”, és sértheti a gyermekek fejlődéshez való jogát – íjra a 24.hu.

A Kúria azonban kimondta: a rendőrségi határozat megalapozatlan, az indoklás hiányos és ellentmondásos, a gyűlés célja nem bizonyíthatóan azonos a korábban megtiltott rendezvénnyel. A bíróság új eljárásra kötelezte a rendőrséget, megerősítve a gyülekezési jog védelmét.

A Hatvannégy Vármegye viszont már elfoglalta a teret

Mindeközben a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) a Pride-dal azonos útvonalra jelentett be rendezvényt – már jóval korábban. A rendőrség engedélyt adott nekik, így szombaton 11 órától a Városháza parkban „a tradicionalitás védelmében” demonstrálnak – adta hírül a telex.hu.

A HVIM közleménye szerint rendezvényükre kizárólag „fehér, keresztény, heteroszexuális” résztvevőket várnak. Akik nem felelnek meg ennek, azokat rendőri segítséggel távolíttatnák el. A szervezet saját házirendje alapján tehát nyíltan diszkriminatív feltételeket támaszt, amellyel kapcsolatban egyelőre nem született rendőrségi állásfoglalás.

A szélsőjobboldali mozgalom állítása szerint lefoglalták nemcsak a Városháza parkot, hanem az Andrássy utat, a Károly körutat, a Vámház körutat, a Szabadság hidat és több más közterületet is. A cél láthatóan az, hogy a Pride útvonalát ellehetetlenítsék.

A főváros próbálja védeni az eseményt

Karácsony Gergely főpolgármester úgy próbálta kivédeni a rendőrségi tiltásokat, hogy a Budapest Pride-ot nem demonstrációként, hanem fővárosi önkormányzati rendezvényként jelentette be. A rendőrség azonban ezt nem fogadta el, és közölte: a gyülekezési törvény alapján járnak el.

Tuzson Bence igazságügyi miniszter börtönnel is megfenyegette Karácsonyt, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke viszont épp a Pride megrendezése mellett szólalt fel. Orbán Viktor szerint az Európai Bizottságnak nincs köze a tagállamok rendőrségi ügyeihez.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek