Dobrev Klára nagymama lett

A legidősebb fia „már férj és apa”.

„Ő itt Gyurcsány Rózi, a családunk legújabb csodája. Megérkezett közénk, és máris megtöltötte a szívünket valami kimondhatatlan boldogsággal. Ahogy a karomban tartom őt, minden egy pillanatra megáll. A világ lelassul, és csak ő van, az illata, a kis ujjai, a békés szuszogása” – írja szombati Facebook-bejegyzésében Dobrev Klára.

Majd így folytatja az 53 éves DK-elnök:

„De amitől igazán elérzékenyültem, az az, hogy Bálint fiunk, aki mellett virrasztottam éjszakánként, amikor beteg volt vagy akivel küzdöttünk a kémialeckékkel, és akire büszkén néztem a ballagásán. Már férj, apa – és az ő kislánya lett az én unokám.”

A folytatásból kiderül, hogy Marci, a másik fiú komolyan veszi a nagybácsi szerepét.

Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc 1994-ban kötött házasságot. Három gyermekük született: Anna (1996), Tamás (1997) és Márton (2015). 2025 májusában bejelentették, hogy elválnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű