Lemondott a Momentum elnöke, Tompos Márton

Lemondásában kijelölte utódját.

Lemondott a Momentum elnöki posztjáról Tompos Márton. Lemondását azzal indokolta, hogy pár hónapos gyermeke nevelését nem tudja összeegyeztetni a munkával, melyet a pozíció megkíván.

Leköszönő posztjában kiemeli, hogy büszke a munkára, melyet a Momentum élén az önkénnyel szemben elvégzett egy új rendszerváltás érdekében. Hangsúlyozza, hogy mindezt elképesztően nehéz politikai környezetben valósította meg.

Tompos Márton és Rózsa András, Zugló polgármestere
Facebook/Tompos Márton

Posztjában megnevezi választott utódját, aki nem más, mint Rózsa András, Zugló polgármestere. Tompos azt írja, megkérte Rózsát, hogy induljon a rendkívüli tisztújításon, a polgármester pedig igent mondott.

Tompos kitér saját jövőjére is. A politikus az állampárt korrupciós ügyeinek bemutatásával tervez foglalkozni, amivel véleménye szerint a legtöbbet tud tenni a rendszerváltásért.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek