Elfogta az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) és az ukrán nemzeti rendőrség azt a férfit, aki Kárpátalján a gyanú szerint felgyújtott a görögkatolikus templomot és idegengyűlölő feliratokat festett az épület falára írja a SZBU Facebook-bejegyzésére hivatkozva a Telex.
A nyomozás jelenlegi állása szerint a 28 éves helyi lakos július 16-án éjszaka hatolt be a templom területére, ahol meggyújtotta a bejárati ajtót, majd az épület homlokzatára gyűlöletkeltő szövegeket írt fel.
A hatóságok szerint a támadás célja a határ menti térség destabilizálása és egy olyan információs helyzet előállítása volt, amelyet Ukrajna ellenségei propagandacélokra használhatnak fel, olvasható a posztban.
Az ügyben eljárás indult, a gyanúsított lakhelyén házkutatást tartottak, ahol mobiltelefonokat és más bizonyítékokat foglaltak le, ezeket jelenleg is elemzik a nyomozók.
A férfit őrizetbe vették, és jelenleg folyamatban van a hivatalos gyanúsítás előkészítése, valamint az előzetes letartóztatás elrendelésének mérlegelése.