Fel sem ébredhetett az álmából – húsz év kóma után meghalt az alvó herceg

Tizenöt évesen szenvedett súlyos autóbaleset.

Húsz év remény, ima és várakozás ért véget szombaton Rijádban: elhunyt Al-Valíd bin Hálid bin Talál Ál Szaúd herceg, aki egy 2005-ös londoni autóbaleset óta feküdt kómában. A mindössze 15 éves herceg katonai tanulmányai alatt szenvedett súlyos koponyasérülést, amit túlélni ugyan sikerült, de soha többé nem tért magához – írja az index.hu.

A herceget hazaszállították, és a rijádi I. Abdel-Azíz Király Egészségügyi Központban ápolták. Édesapja, Hálid bin Talál herceg két évtizeden át minden lehetőséget megragadott, hogy életben tartsa fiát: lélegeztetőgépen tartotta, és rendszeresen osztott meg fotókat, videókat, amelyek apró reményt adtak – egy ujjmozdulat, egy pillanatnyi fejrándulás. A család és hívek milliói évekig imádkoztak csodáért.

A „Sleeping Prince” története az egész világot megérintette, szimbólumává vált annak, hogy a szeretet és a hit meddig képes kitartani – még akkor is, ha az ébredés végül elmarad.

Halálhírét nagybátyja, Al-Valíd bin Talál herceg jelentette be közösségi oldalán: „Hívő szívvel, Allah akaratában és végzésében, mély fájdalommal és szomorúsággal gyászoljuk szeretett fiunkat… akinek Allah irgalmazzon.”

A temetésre Szaúd-Arábiában kerül sor, a királyi család jelenlétében. A herceg neve mostantól nemcsak a tragédiát, hanem egy húsz évig tartó csendes, szívszorító várakozást is őriz.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek