Idén három Laura állhatott a 200. Anna-bál reflektorfényébe: a 18 éves budapesti Szabó Laura lett a bál szépe, udvarhölgyei pedig a 17 éves Windisch Laura és a 18 éves Zsoldos Laura, mindketten balatonfürediek és elsőbálozók. A bál szépe édesanyja húszéves ruhájában jelent meg, amit édesapjától kapott – a hagyományok így családi szálakkal is tovább éltek – íjra a balatonfüred.hu.
A győztesek Herendi porcelánkülönlegességeket kaptak: Viktória-, Rothschild- és Apponyi-mintás vázákat. A vendégek között ott volt többek közt Epres Panni, Krausz Gábor, Miklósa Erika és Törőcsik Franciska is. A bál fővédnöke, Freund Tamás MTA-elnök bejelentette, hogy Balatonfüred lesz az első „tudománybarát település”.
A hagyományos báli menet idén is a Vaszary Villa kertjéből indult, a hölgyek babakék, gyöngyházfényű Herendi szívet viseltek. A palotást és nyitókeringőt az Operaház balettművészei táncolták, fellépett a Mendelssohn Kamarazenekar, operettműsort rendezett Káel Csaba, és a Muzsikáló Magyarország keretében 40 fős cigányzenekar is színpadra lépett.
A bál szépe és udvarhölgyei vasárnap díszes fogaton vonulnak végig a Tagore sétányon, előtte a Kisfaludy színpadon is bemutatkoznak. A napot cigányzenei flashmob zárja több száz zenésszel.