Az Európai Tanács hétfői nyilatkozatában az uniós tagállamok megerősítették, hogy Ukrajnának szabadon kell dönteni jövőjéről, és csak tűzszünet vagy ellenségeskedés csökkentése mellett folytathatók érdemi tárgyalások. A dokumentum kiemeli továbbá az EU támogatását Ukrajna számára, beleértve a korlátozó intézkedések fenntartását Oroszországgal szemben – írja a telex.hu.
Magyarország egyedüliként nem írta alá a nyilatkozatot. Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében három fő okot jelölt meg: az EU vezetőinek kizárását a tárgyalásokból, az EU partvonalra szorulását, valamint egy EU–Oroszország csúcstalálkozó kezdeményezésének szükségességét – írja lap egy másik cikkében.
Szijjártó Péter külügyminiszter az amerikai–orosz elnöki találkozó támogatását hangsúlyozta, bírálva az uniós háborúpárti politikusokat, akik szerinte akadályozzák a béke megteremtését.
A magyar álláspont szerint a béke megteremtéséhez nyitott diplomáciai csatornákra és tárgyalásokra van szükség az érintettek bevonásával, nem pedig egyoldalú nyilatkozatokra.