Ismeretlen törtek be a kecskeméti katonai repülőtérre, ahonnan ellopták a MIG-29-es vadászgépek alkatrészeit – írja a Blikk.
Körülbelül két héttel ezelőtt történt az eset, a behatolók a MIG-ek lokátorteréből vittek el alkatrészeket. Ez a repülő orrkúpja mögött található, így azt is meg kellett rongálniuk, hogy hozzáférjenek. Egyszerűen átvágták a drótkerítést, felhajtották, és így be tudtak menni a reptér területére – mondta a bulvárlapnak a névtelenséget kérő informátor.
A MIG-eket Magyarország az orosz államadósság fejében kapta 1993-ban, majd 2010-ben kivonták őket a szolgálatból. A 28 gépből addigra mindössze négy darab volt üzemképes, helyettük érkeztek a Gripenek.
A MÍG-ek már nincsenek rendszerben, de továbbra is próbálják megtartani az üzemkész műszaki állapotot.
Most viszont lehet találgatni, hogy miként juthattak be illetéktelenek egy katonai objektum területére anélkül, hogy észrevették volna őket, no és hogy kinek és mire kellenek az alkatrészek.
Most arra gyanakodnak, hogy a tolvajok nem pusztán ócskavasat gyűjteni jöttek, valószínűbb, hogy megrendelésre dolgoztak, mert még viszonylag sok országban használják még ezeket a vadászgépeket.
Mindenesetre hihetetlen történet.