Az FBI házkutatást tartott John Bolton marylandi otthonában - írja a Politico. Bolton korábban Trump fontos nemzetbiztonsági tanácsadója volt, de idővel a viszony elmérgesedett köztük.
Az első Trump-adminisztráció után Bolton hangos kritikusa lett az elnöknek, memoárjában az elnökségre alkalmatlannak minősítette. Trump válaszul meg is vonta tőle az állami védelmet.
Boltont egyébként hivatalosan nem vádolják semmivel, a CNN-nek arról nyilatkozott, hogy nem is tudott az akcióról. Az FBI annyit közölt, hogy bírósági jóváhagyással jártak el, illetve, hogy nincs fenyegetés a közbiztonságra nézve.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!