Magyar Péter szimbolikus sétával érkezett Kötcsére, Orbánt Gyurcsányhoz hasonlította

A kordonokra is reagált.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke vasárnap reggel Balatonőszödről indult gyalogosan több száz támogatóval, és nem sokkal 10 óra előtt érkezett meg Kötcsére, ahol a párt a Hősök terén tart rendezvényt, várhatóan 11:30-as kezdettel. Magyar szerint mindkét település szimbolikus helyszín.

A politikus útközben a Nemzeti dalt is elszavalta híveivel, majd arra kérte őket, hogy legyenek békések, ne menjenek bele provokációkba. A kötcsei piknik helyszínét idén minden korábbinál szigorúbban zárták el a sajtótól, amit Magyar is kifogásolt, megjegyezve: „ennyit arról, hogy nyilvános a rendezvény”.

A Tisza-elnök rövid szóváltásba keveredett a TV2 riporterével is, nekik nem adott interjút, mert állítása szerint sosem hívják be a műsoraikba. A kordonoknál Magyar azt mondta: „Orbán Viktor lett az új Gyurcsány Ferenc minden tekintetben.”

A miniszterelnök közben szintén Kötcsén vesz részt a Fidesz hagyományos seregszemléjén, ahol beszédet mond, miután tegnap este magángéppel hazarepült Írországból.

Forrás: hvg.hu és telex.hu.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek