Szeptember 23-án, Szent Pio atya ünnepén jelentkezett új bejegyzéssel a tavaly a melegorgiás botrányába belebukott NER-sztárpap, Bese Gergő – szúrta ki a Gyulyáságyú Média.
A korábban a politikai kereszténység zászlóvivőjeként szereplő pap – aki felszentelte a Miniszterelnökségnek helyet adó Karmelita kolostort és a Megafon irodáit is – azt állítja: 2024. augusztus 7-én az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) épületében közölték vele, hogy „vége a papi pályájának”, amit ő „halálos ítéletként” élt meg.
A misztikus hangvételű írás szerint az AH-ban azt vázolták fel számára: vagy önmaga fejezi be az életét, vagy elhagyja az országot. A Válasz Online leleplező cikke később, 2024. szeptember 6-án jelent meg.
Bese posztjában arról is beszámolt, hogy a történtek után spirituális élményt élt át: egy szertartáson „Pió atya átölelte és megáldotta”, amit jelként fogadott, hogy nem tudják őt „legyőzni a hatalmasok”.