A politológus Török Gábor Facebook-posztban bírálta a miniszterelnök politikai igazgatóját, Orbán Balázst, miután az a közösségi oldalán Ukrajnáról tett kijelentéseket - írja a 444.hu.
Török bejegyzésében név nélkül ugyan, de egyértelműen Orbán Balázsra utalva azt írta:
„A politizálás időnként komoly agyi redukciót követel meg… a politika logikája olyasmire is rákényszeríthet, amiket más körülmények között bizony szégyellne egy értelmes ember.”
Szerinte minden oldalon vannak politikusok, akik „szellemi és morális határokat nem lépnek át”, de „az utóbbi időben sajnos már eggyel kevesebben vannak”.
A bejegyzés alatt Török Orbán Balázs legutóbbi posztját osztotta meg, amelyben a Fidesz politikusa Ukrajnát ellenséges kontextusban emlegette többször is, és azt sugallta, hogy a Tisza Párt vezetője „ennek az országnak az embere”.
Orbán Balázs korábban is fogalmazott hasonlóan Ukrajnával kapcsolatban: tavaly ősszel például arról beszélt, hogy Magyarország 1956-ból kiindulva nem cselekedett volna úgy, ahogy Volodimir Zelenszkij az orosz agresszió kezdetén.