Szombaton üzemi baleset történt a dél-koreai EcoPro debreceni katódgyárában – írta a 444.hu. A cég közlése szerint egy 120 kilogrammos lítium-hidroxid töltetből mintegy 60 kilogrammnyi anyag szabadult ki, miután a lítiumfogadó tölcsérnél egy belső túlnyomás miatt szétrepedt a flexibilis csőszakasz.
A tűzjelző rendszer port érzékelt, ezért a városi tűzoltóság és a katasztrófavédelem is kivonult. A belső tűzvédelmi járőrök a fehér port füstnek hitték, de később kiderült: nem keletkezett tűz. Egy dolgozó kisebb sérülést szenvedett az evakuálás során.
Az EcoPro hangsúlyozta, hogy minden hatósági engedéllyel rendelkeznek, és az eset nem a próbagyártáshoz, hanem a technológiai előkészületekhez kapcsolódott.
A 264 milliárd forintos beruházás 2025 tavaszára–nyarára készülhetett el, de még nem adták át. A gyár építését 2023 elején kezdték, és korábban a telex.hu arról írt, hogy bizonyos dolgozók víz és használatbavételi engedély nélkül, ideiglenes körülmények között dolgoztak az épületben.
Címlapképünk csak illusztráció.