Akadozhat a budapesti Trump–Putyin-találkozó előkészítése

Veszélyben a budapesti béke-álmok?

Elhalasztották Marco Rubio amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tervezett előkészítő egyeztetését a budapesti Trump–Putyin-találkozó előtt. Bár mindkét fél konstruktívnak nevezte a korábbi tárgyalásokat, az orosz álláspont miatt nem sikerült előrébb jutni, és egyelőre nem világos, mikor kerülhet sor a magas szintű megbeszélésre - írja a hvg.hu.

Donald Trump múlt héten jelentette be a magyar fővárosi találkozót, ám a pontos időpont és helyszín még nem ismert. A Fehér Ház szerint a megbeszélések fontosak az orosz–ukrán háború esetleges rendezésének előmozdítása szempontjából, de az eddigi jelek szerint Lavrov álláspontja nem változott.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek