Az Elvis Presley térről a Margit hídon át a Kossuth térig tartó békemenetelés végén Orbán Viktor mondott beszédet. A miniszterelnök kijelentette, a Békemenet nem csak „Magyarország legnagyobb politikai ereje”, talán „egész Európa legnagyobb nemzeti hazafias mozgalma” is.
Mint mondta, a Békemenet résztvevői 16 évig képesek voltak hatalomban tartani "Európa egyetlen keresztény, konzervatív és nemzeti kormányát". Egy mondat erejéig kitért 1956 hőseire, akiket úgy köszöntött, mint az utolsó nemzedéket, amely vérét hullatta a magyar szabadságért.
Élesen bírálta az Európai Uniót, mert "embereket küldenek a háborúba", hozzátette, amíg a háború tart, nem lesz gazdasági fejlődés Európában.
A kormányfő üzent a fiataloknak is: "Álljatok az igaz ügy mellé! Ideje fellázadni!” A miniszterelnök szerint aki a kormányváltást támogatja, az valójában a háborút, a migrációs paktumot, az adóemelést, a nyugdíjadót és a rezsicsökkentés eltörlését támogatja.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!