Nincs több titok a kőszegi Óház-kilátó ügyében

A polgármester végül válaszolt. Nagy projekt készül.

Balesetveszélyre hivatkozva zárta le Kőszeg önkormányzata 2024. november 22-én az Óház-kilátót Életveszélyessé vált az Óház-kilátó Kőszegen, lezárta az önkormányzat 2024. November 22. 18:37 . Akkor mindössze annyit közöltek, hogy az épületen elvégezték a legszükségesebb ideiglenes állagmegóvási munkákat, az átfogó felújítás azonban nem kezdődött el, annak időpontjáról pedig nem adtak tájékoztatást.

A város egyik legkedveltebb kirándulóhelyének számító kilátó az Árpád-kori felsővár romjaira épült: az első építmény 1896-ban készült el, de egy vihar 1917-ben lerombolta. A ma is álló, a felsővár stílusát idéző kilátót 1996-ban adták át.

Az önkormányzat korábbi tájékoztatása szerint a problémákat a hegycsúcson uralkodó szélsőséges időjárás okozta: a fából készült tetőszerkezet elkorhadt, egyik gerendája megroppant, ezért vált szükségessé a lezárás. Információink szerint már tavaly benyújtottak egypályázatot az Interreg AT–HU programhoz, amely nemcsak a kilátó felújítását, hanem turisztikai installációk kialakítását is lehetővé tenné.

Kőszeg város / Facebook

Egy évvel a lezárás után azonban olvasóink jelezték: szerintük az ügyben nem történt érdemi előrelépés, a kilátó továbbra is zárva van, miközben – véleményük szerint – a város akár önerőből is kijavíthatta volna a tetőszerkezetet. Ezért december közepén ismét megkerestük Kőszeg polgármesterét Már egy éve, hogy lezárták az Óház-kilátót Kőszegen – minden más egyelőre titok 2025. December 12. 07:21 , Básthy Bélát. A városvezető akkor azt kérte, hogy kérdéseinket írásban küldjük el, ám válasz cikkünk megjelenéséig nem érkezett, telefonon pedig később sem sikerült elérnünk a polgármestert.

Cikkünk publikálása után néhány nappal azonban mégis megérkezett a polgármester írásos válasza. Ebben Básthy Béla arról tájékoztatott, hogy Kőszeg Város Önkormányzata „Common Medieval History Rediscovered” (CoMe History) néven sikeres pályázatot nyújtott be az INTERREG Ausztria–Magyarország Programhoz. A projekt célja a térség középkori örökségének hiteles és turisztikailag vonzó bemutatása egy osztrák–magyar konzorcium együttműködésében, amelyben kiemelt elemként szerepel az Óház-kilátó felújítása, valamint az egykori felsővár és a 13–14. századi várostörténet élményszerű, múzeumpedagógiai eszközökkel történő bemutatása.

A támogatási szerződés 2025. december 9-én lépett hatályba. A polgármester szerint az épület alapozása és fő szerkezeti elemei alapvetően megfelelő állapotban vannak, ugyanakkor a tetőhéjalás hiányosságai miatt több beavatkozás vált szükségessé: a tető komplett cseréje, villámvédelem kiépítése, a tetőpadozat vízszigetelése, valamint a külső lépcső felújítása. A rekonstrukció tervezett költsége 30 millió forint.

A kivitelezéshez kapcsolódó beszerzések a tervek szerint 2025-ben indulnak, a tényleges építési munkák pedig 2026 első félévében zajlanak majd. Az önkormányzat célja, hogy a kilátó a 2026-os nyári turisztikai szezonra ismét látogatható legyen.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet