Gyerekeket bántalmazott a soproni Cseresznyevirág Gyermekotthon egyik dolgozója

A nőt azóta menesztették.

A soproni Cseresznyevirág Gyermekotthon egyik dolgozója óvodáskorú gyerekeket bántalmazott, a rendőrség kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást - írja értesülések alapján a Telex. A lap információ szerint idén februárban a soproni intézményben dolgozó egyik nő óvodáskorú gyerekek haját rángatta, és nevelési céllal bezárta a rosszul viselkedő gyerekeket egy sötét szobába.

A lapnak adott válaszukban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt írta, hogy "az intézmény szakmai vezetőjének jelzése alapján 2025. március 11-én a Soproni Rendőrkapitányságon indult büntetőeljárás kiskorú veszélyeztetés bűntettének gyanúja miatt. Az eljáró nyomozó hatóság egy embert hallgatott ki gyanúsítottként."

A Telex birtokába jutott dokumentum alapján az intézményben az ellenőrzési időszakban három bántalmazásos ügyet vizsgáltak, mindháromban fizikai bántalmazásról volt szó: két esetben kortársak közötti fizikai bántalmazás, a harmadik esetben más felnőtt általi bántalmazás történt, de ezt nem egy ott dolgozó, hanem az egyik bentlakó gyerek kinti barátja követte el. Az első két esetben rendőrségi feljelentés is volt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet