Vizsgálja az E.ON-t a Magyar Energiahivatal

A hivatal azt vizsgálja, hogy az áramszolgáltató milyen lépéseket tett a dunántúli üzemzavar megelőzésére és mielőbbi elhárítására. Az E.ON regionális igazgatósági elnöke azt mondta: extrém időjárási helyzet volt, nem számítottak ilyen mértékű üzemzavarra. Azt ígérte, hogy estére már minden fogyasztónál lesz áram a Nyugat-Dunántúlon. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke korábban úgy nyilatkozott tárgyalni fognak az E.ON-nal, hogy fizessen kártérítést az áram nélkül maradt családoknak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek