Utoljára az 1960-as években volt olyan hideg a Hévízi-tó, mint januárban

Az víz átlaghőmérséklete 25,3 fok volt.

A téli hideg ellenére továbbra is látogatható a Hévízi Tófürdő, bár jelenleg csak szabadtéren lehet fürödni. A friss mérések szerint a gyógytó vízhőmérséklete a januári fagyok idején sem csökkent jelentősen: az elmúlt hetekben 23,8 és 25,3 Celsius-fok között mozgott – derül ki a Termál Online összesítéséből.

A Vízügy órás bontású adatai szerint január 8-án hajnalban mérték a legalacsonyabb értéket, ekkor 23,8 fokos volt a víz. A cikk megjelenésekor a tó hőmérséklete 24,7 Celsius-fok volt, ami nagyjából megfelel a korábbi évtizedekben mért téli minimumoknak. Az 1960-as években például 23–24 fok körüli értékeket regisztráltak a leghidegebb napokon.

A Hévízi-tó felülről
Heviz.hu

A Hévíz város honlapján közzétett adatok szintén hasonló képet mutatnak. A Szent András Reumakórházzal kötött együttműködés révén január elején frissített információk szerint a felszíni víz havi átlaghőmérséklete 25,3 Celsius-fok volt. Emellett a tó vízhozama 430–480 liter másodpercenként, míg a forrásbarlangból feltörő víz hőmérséklete 36,2 Celsius-fok, ami hónapok óta nem változott.

A szakemberek ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a nagy mínuszok idején a 24–25 fokos víz már nem mindenkinek komfortos, különösen az erős hőmérséklet-különbség miatt.

A mostani adatok azért kapnak kiemelt figyelmet, mert az elmúlt években egyre több kérdés és találgatás övezte a Hévízi-tó állapotát Hidegebb lett és eltűnt a kénszag – a hévízi tó ügye továbbra is kérdőjeles 2025. November 21. 07:00 . Korábban helyiek és visszatérő vendégek is arról számoltak be, hogy a víz érezhetően hűvösebb lett, gyengült a jellegzetes kénszag, eltűntek a tavirózsák, és megváltozott a tó „belső áramlásának” érzete. A bizonytalanságot tovább erősítette, hogy a kürtő fölötti központi fürdőépület statikai okok miatt bezárt, így a látogatók nem érhetik el a tó legmelegebb pontját.

A helyzetet sokak szerint az is súlyosbította, hogy hosszú éveken át nem volt nyilvános, rendszeres adatközlés a tó vízhőmérsékletéről és vízhozamáról. A pletykák különösen a Le Primore luxusszálloda megnyitása után erősödtek fel, mivel a hotel saját gyógyvizes kúttal rendelkezik, amit többen a tó állapotromlásával hoztak összefüggésbe. A városvezetés és a fürdőt üzemeltető Szent András Reumakórház ugyanakkor következetesen cáfolta a „vízlopásról” szóló híreszteléseket.

A tavaly aláírt együttműködési megállapodás óta Hévíz önkormányzata rendszeresen hozzájut a hivatalos adatokhoz, amelyek alapján a tó vízminősége, mennyisége és hőmérséklete stabil. A most közzétett téli mérések is ezt támasztják alá, ugyanakkor a korábbi információhiány és az elhúzódó felújítások miatt nem csoda, hogy már nincs meg az a bizalom, mint korábban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet