Haláleset történt vasárnap a déli órákban Szombathelyen, a Hunyadi utca egyik kilencemeletes társasházánál. A helyszínre mentők és rendőrök is érkeztek, a bűnügyi helyszínelők az épület melletti parkolóban, egy sátor alatt rögzítettek nyomokat, az intézkedés idején orvos is a helyszínen volt.
A vaol.hu információi szerint egy férfi az épület felsőbb szintjéről zuhanhatott ki, sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a mentők már nem tudták megmenteni az életét. Az eset pontos körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Szombathelyi Rendőrkapitányság általános közigazgatási rendtartás keretében vizsgálja a halálesetet, idegenkezűség gyanúja egyelőre nem merült fel.
Kelemen Krisztián, a városrész önkormányzati képviselője közösségi oldalán megerősítette, hogy a tragédia a Joskar-Ola lakótelepen történt. Bejegyzésében azt írta, egy idősebb férfi vesztette életét, miután az egyik társasház felsőbb emeletéről vélhetően kiugrott. A képviselő részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak, és arra kérte a lakókat, hogy fokozottan figyeljenek egymásra, különösen azokra, akik nehéz élethelyzetben vannak. Hangsúlyozta: egy beszélgetés, egy kérdés vagy egy odafordulás is sokat jelenthet.