Pintér Bence, Győr polgármestere a közösségi oldalán számolt be róla, hogy feljelentést tett a Győri Járási Ügyészségen a 2026. március 27-én történt események miatt. A polgármester szerint a kampányrendezvény előtti és alatti erőszakos cselekményeket ismeretlen, fekete kabátot viselő, egységesen mozgó személyek követték el, akik transzparenseket téptek szét, lökdösődtek, és akadályozták a békés tüntetők mozgását. Volt, akit igazoltattak is.
A feljelentésben bűncselekmények széles skálája szerepel, többek között:
Pintér Bence a feljelentésben indítványozta a garázda elkövetők Győr közigazgatási területéről történő kitiltását, a törvényi maximum, öt év időtartamra. A feljelentéshez csatolta azokat a felvételeket, amelyek alapján a nyomozó hatóság az elkövetőket beazonosíthatja.
A polgármester kiemelte: a történtek nem az ököljogról, hanem a Büntető Törvénykönyv alkalmazásáról szólnak, és hangsúlyozta, hogy a rendezvényen történtek civilizált országban büntetőjogi következményeket vonnak maguk után.