Hétfő éjjel először az "A" Klubot látogattuk meg, itt a diákrektor-jelöltek kampányfilmjeinek levetítése után DJ Sheperd zenélt, és kezdte ráhangolni a kicsit még álmatag főiskolásokat (soha nem szokom meg) egyetemistákat a diáknapokra. Az egyetem udvarán kinyitott a Sörkert, ahol már most az első napon is sokan folyékony formában vették magukhoz a jókedvet - szemmel látható sikerrel. A következő napokban folyamatosan jelentkezünk galériákkal és beszámolókkal a diáknapokról, nézzenek vissza!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!