- A cégcsoport a csapat idei eredményétől teljesen függetlenül, tervezetten száll ki a körmendi kosárlabdában tett szerepvállalásából. Már ősszel jeleztük, hogy legkésőbb a jövő év végén távozunk, azonban a csapat jelenlegi helyzetében úgy ítéltük meg, hogy olyan tulajdonosra van szükség, aki közép vagy hosszútávon képes gondoskodni a csapat sorsáról és gazdaságilag is erősebb támogatást tud nyújtani, mint a válság által érintett jelenlegi tulajdonos. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy közreműködhettünk egy nagy múltú, tradicionális egyesület életben tartásában, s a két év alatt megnyert 3 érmünket büszkén őrizzük meg emlékezetünkben - mondta Szabó Szabolcs, a cégcsoport vezetője.
Információink szerint egyébként az Sz+Sz Csoport egy forintért adja át a tulajdonrészét.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!