Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a magyar hatóságok megsértették az emberi jogok és alapszabadságok védelmét biztosító európai egyezményt, amikor nem vették egyesületként bírósági nyilvántartásba a civil kezdeményezésként indult APEH üldözötteinek Szövetségét (APÜSZ). Strasbourgi székhelyén kihirdetett - nem végleges, megfellebbezhető - ítéletében ugyanakkor a jogi testület elutasította az APÜSZ anyagi kártérítési igényét. Az APÜSZ 1993-ban kérte először egyesületként való bírósági nyilvántartásba vételét. A kérelmet három különböző bírósági fokon, köztük a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati szintjén is elutasították, mert úgy ítélték meg, hogy a szövetség elnevezése sértő a magyar adóhatóságra nézve, és a nevet meg kell változtatni.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a magyar hatóságok megsértették az emberi jogok és alapszabadságok védelmét biztosító európai egyezményt, amikor nem vették egyesületként bírósági nyilvántartásba a civil kezdeményezésként indult APEH Üldözötteinek Szövetségét (APÜSZ). Strasbourgi székhelyén kihirdetett - nem végleges, megfellebbezhető - ítéletében ugyanakkor a jogi testület elutasította az APÜSZ anyagi kártérítési igényét. Az APÜSZ 1993-ban kérte először egyesületként való bírósági nyilvántartásba vételét. A kérelmet három különböző bírósági fokon, köztük a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati szintjén is elutasították, mert úgy ítélték meg, hogy a szövetség elnevezése sértő a magyar adóhatóságra nézve, és a nevet meg kell változtatni.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!