Akár nyugágyból is élvezhetjük a jobbnál jobb filmetek Szombathely főterén július 17-től 3 napon át. Idén másodszor rendezik meg városunkban a Tér-film-zene fesztivált, amely egyre népszerűbb. A Fő téren elhelyezett óriás kivetítőn az első napon a focié lesz a főszerep, de a nagysikerű magyar premier filmeken keresztül akár a Falco és a Haladás sikeres mérkőzéseinek összefoglalóját is láthatja a közönség. Esténként pedig Stan és Pan némafilmen nevethetünk, Kulhay Géza zongorajátékának kiséretében – tudtuk meg Mayer Rudolf szervezőtől.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!