Szombathelyre jön a Bayern München

Szeptember 30-án, Bajnokok Ligája mérkőzést játszik a Rohonci úti stadionban a német sztárcsapat, a Bayern München női csapata a Viktóriával.

Ma délben tartották az Európai Labdarúgó-szövetség nyoni központjában az első alkalommal kiírt női Bajnokok Ligája 32-es főtáblájának sorsolását.
Mint ismert, a kétszeres magyar bajnok és kétszeres kupagyőztes szombathelyi Viktória FC automatikusan a főtáblára került, így a selejtezőkben nem volt érdekelt, a főtáblán viszont már nem kiemeltként vették figyelembe.

Markó Edina együttese a német Bayern Münchent kapta ellenfélül. A hivatalos játéknapok szeptember 30. (szerda) és október 7. (szerda).

– Összességében örülök a sorsolásnak, hiszen München nincs túl messze Szombathelytől, így ha az anyagi oldalát nézzük, akkor elégedettek lehetünk, mert utazhattunk volna Reykjavíkba vagy Szibériába is. Nagy nevű és nagy múltú csapatot kaptunk. Egyértelmű, hogy nem mi vagyunk a párharc esélyesei. Bíztam benne, hogy olyan ellenfelet rendel mellénk Fortuna, aki által népszerűsíteni tudjuk a női labdarúgást hazánkban. Kihívás lesz számunkra is, hogy egy ilyen gárda ellen mutathatjuk meg, mit tudunk. A Bayern München Európa legjobb 16 klubcsapata között van, tele olimpiai-, világ- és Európa-bajnokokkal – mondta a Nyugat.hu-nak Markó Edina, a Viktória edzője.

A mérkőzések pontos időpontjairól egyelőre még nem született megállapodás. A Viktória a hazai meccsét a Rohonci úti stadionban játssza.

Egyébként a férfiakkal ellentétben innen már egyenes kieséses alapon folytatódik tovább a sorozat. Amennyiben továbbjutnak a szombathelyi lányok, novemberben a belga Standard Fémina de Ličge – francia Montpellier Hérault SC párharc győztesével játszanak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport