Csalódás! Pars Krisztián negyedik a vb-n

Az előzetesen világbajnoknak elkönyvelt magyar atléta nem tudta megismételni egész éves jó formáját és nem tudott dobogóra állni a berlini atlétikai világbajnokság kalapácsvetésének döntőjén.

Pars Krisztián elsőre 75.51 méterre repítette a kalapácsot. Az olimpiai bajnok Kozmus 75.14 méterrel kezdett. A Dobó SE atlétájának a második és harmadik dobása is érvénytelen volt, így hatodikként jutott tovább a második sorozatba.

A folytatásban, negyedikre 77.45-öt dobott, ezzel feljött a harmadik helyre, majd megint érvénytelent dobott. Az orosz Alekszej Zagornyi az utolsó körben 78.09-cel túldobta Parsot, és mivel a szombathelyi sportoló utolsó dobása hálót ért, nem szerzett érmet.

A szlovén olimpiai bajnok Kozmus lett a világbajnok, a lengyel Ziolkowski lett a második, Zagornyi pedig a harmadik.
Németh Zsolt másik tanítványa, Haklits András 76 méter, 26 centiméterrel a hetedik helyen végzett.

Pars Krisztián
Getty Images
Fotó: Getty Images"]

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport