Várhatóan november végéig újraszabályozza a belügyminiszter a megkülönböztető jelzésként alkalmazott kék lámpák használatával, engedélyezésével összefüggő kérdéseket - közölte Felkai László, a tárca közigazgatási államtitkára. Elmondta: a keddi kormányülésen a belügyminiszter felkérést kapott arra, hogy tekintse át elődjének a kék lámpák engedélyezéséről szóló 1996-os rendeletét. Az államtitkár a közlekedési miniszter autója által okozott hétvégi balesetre utalva kifejtette, hogy az ilyen sajnálatos tragédiák után mindig felerősödnek a szigorítást sürgető hangok. Az idő múltával viszont ismét növekszik az ilyen lámpáért folyamodók száma. Mint mondta, jól példázza ezt a helyzetet az a márciusi eset is, amikor Dávid Ibolya igazságügy-miniszter autójának kék lámpa használatát érte számos kritika. Akkor a rendőrségi nyilvántartás adatai szerint 555 kéklámpa-engedélyt tartottak nyilván. Ez természetszerűen a közüzemi cégek - például a gázosok, az elektromosok - részére kiadott engedélyeket is tartalmazta. Az engedélyek száma azóta némileg tovább nőtt. Felkai László jogászi véleménye szerint a szabályozás során az lenne a célszerű, ha a döntési hatáskörrel rendelkezők mérlegelési jogkörét vagy kizárnák, vagy olyan minimálisra szűkítenék, ami már szinte konkrétan rögzítené, hogy kik kaphatnak engedélyt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!