ISPA-támogatás vasútépítésre

A szlovén-magyar vasút újabb, Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba szakaszának kiépítésére szóló 12 milliárd forintnak megfelelő ISPA-támogatás 2001-től, több szakaszban hívható le - jelentette be Mayer Ferenc, a MÁV Rt. szombathelyi igazgatóságának beruházási felelőse. A támogatás a beruházási költség ötven százalékát fedezi, a másik felét a költségvetés biztosítja - tette hozzá. Mayer Ferenc elmondta: a Zalalövőig elkészült, decemberben átadandó első vonalrészt így már tavasszal követheti a folytatás, a tervek szerinti módon és ütemben. A mintegy négyéves projekt első részében a Zalalövő és a zalai megyeszékhely közötti szakasz - ezen belül is elsőnek a zalaegerszegi két kilométer hosszúságú deltavágány -, majd a Zalalövő-Zalacséb közötti új nyomvonal készül el. Ezek tervei már engedélyezés előtt állnak. A legköltségesebb lesz a Zalacséb és Zalaegerszeg közötti szakasz, ahol zömmel új, a Zala folyó medrét is módosító és két hidat magában foglaló nyomvonalon halad majd a vasút, és a megyeszékhely andráshidai városrészében korszerű állomás is épül. A projekt második része a Zalalövő-Boba szakasz 4-5 kilométeres új nyomvonalat is igénylő, a bobai delta megépítésével járó beruházás lesz. A szükséges kivitelezői tendereket - mint a MÁV szombathelyi beruházási felelőse elmondta - megfelelő ütemezéssel írják ki.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek