Találgatások a Kurszk körül

Oroszországban folytatódnak a találgatások a Kurszk atom-tengeralattjáró katasztrófájának okairól, miután az illetékes kormánybizottság a búvárakció tapasztalatait előzetesen összegző, szerdai ülésén sem tudott végleges következtetésekre jutni az augusztus 12-i baleset körülményeiről. A Novaja Gazeta orosz hetilap legújabb számában - az előzetes ismertetések szerint - ismét azt a verziót látja igazolódni, amely szerint a flottagyakorlatok során felszíni hajóval, a Nagy Péter cirkálóval ütközött a Kurszk. Az orosz haditengerészet ezért késlekedett a segítségnyújtással, s a baleset nyilvánosságra hozatalával, hogy eltussolja az igazi okokat. Korábban egyes források azt sem zárták ki, hogy a cirkálóról kilőtt rakéta találta el az orosz tengeralattjárót. Szentpétervárott nyugalmazott tengernagyok annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a periszkóp-mélységben haladó, torpedóvetéshez készülődő Kurszk hirtelen manőverekbe kezdett, mert egy felszíni hajóval való ütközést akart elkerülni, s ezért állt bele a tengerfenékbe. A katasztrófa helyszínén csak 108 méteres a mélység, a búvárhajó pedig több mint másfélszáz méter hosszú. Az orosz szakértők szerint érthetetlen, hogy a Kurszk miért manőverezett ily vészesen sekély vizeken a flottagyakorlatok során.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek