Kiztsteinhornra vezető vasút szombati katasztrófája, ahogyan azt hétfő kora délután tudni lehetett, 159 ember életét követelte. A legfrissebb információk szerint vélhetően 92 osztrák, 37 német, 10 japán, 8 amerikai, 1 angol, 2 holland, 4 szlovén és 1 cseh, továbbá 4, egyelőre meg nem állapítható nemzetiségű személy vesztette életét a lángokban, illetve a füstben, s ezen kívül további 3 személy - a vasút társaság munkatársai - a felső állomáson füstmérgezés következtében halt meg. Ezt közvetett azonosítással, azaz különféle listák összevetésével állapították meg, 90 százalékos valószínűséggel. A salzburgi törvényszéki orvostudományi intézet vezetője a hétfőn 14 órakor tartott sajtóértekezleten elmondta: az eddig megérkezett 29 áldozat szemre nem azonosítható, sem vonások, sem különös ismertetőjelek nem maradtak meg, ezért génelemzés útján fogják őket azonosítani. A hozzátartozóktól ehhez alkalmas tárgyakat kért - borotvát, fésűt, ruhaneműt - és jelezte, hogy a munka hetekig fog tartani. A biztonságos azonosításra részben azért van szükség, hogy a hozzátartozók saját halottjukat temethessék el, de jogi okból is fontos, amíg ugyanis nincs azonosítás, addig az illető jogi értelemben nem meghalt, hanem eltűnt, s például a biztosítók nem tudnak fizetni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!