Pernyertes vasutas

Az OTP évekkel ezelőtt vezette be a zárlati díj nevezetű automata borravalószedő rendszert. Akkoriban találták ki, hogy havonta minden ügyféltől száz forintot szednek be azért, mert hónap végén elküldik az értesítést: mennyi pénz van a folyószámláján. A számítások szerint mindez ma már havonta 4,5 milliárd forintos bevételt jelent a legnagyobb hazai bank számára, mivel a 2,6 millió lakossági folyószámlát tartanak nyilván, s a száz forintos díjat azóta százötvenre emelték. A méltánytalanság ellen egyedül egy nagykanizsai vasutas, Ferincz Jenő vette fel a harcot, aki lefosztotta a számláját, és a zárlati díjtartozását nem volt hajlandó befizetni. Az OTP kontra Ferincz perben nemrégiben hirdetett ítéletet a Legfelsőbb Bíróság. A bíróság a polgárnak adott igazat, mondván: pénzintézeti szerződés nélkül nem lehetett volna újabb költséggel terhelni az egyenlegét. Üröm az örömben: a többi 2 millió 599 ezer 999 ügyfélnek is pereskednie kell, ha az eddig jogtalanul leemelt pénzét szeretné visszakapni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek