Madonna skóciai esküvője

A neves amerikai popsztár és filmszínésznő, Madonna a skóciai Dornorchban esküszik december 22-én esküszik örök hűséget a nála 10 évvel fiatalabb Guy Ritchie brit filmrendezőnek, második gyermeke apjának - jelentette csütörtökön a brit sajtó. Madonnát szerdán látták a kelet-skóciai Dornorch faluban, ahol kipróbálta a 776 éves katedrális akusztikáját - egy Ave Mariát énekelt el a templomban. Ezt követően a közeli Skibo kastélyba látogatott, az ott működő luxusszálloda bonyolítja majd le az esküvői fogadást. A 42 éves Madonna augusztusban adott életet Rocco nevű kisfiának, akinek apja Guy Ritchie. A sztár kislánya, Lourdes három évvel ezelőtt született, Carlos Leonnal való előző kapcsolatából. Madonna jövendőbelijével együtt nemrég házat vásárolt Londonban, azzal az indokolással, hogy biztosabb környezetet kíván, mint Los Angelesben. Nem sokkal e nyilatkozata után betörtek londoni villájába - egyébként néhány hónapon belül másodszor. A skót származású Guy Ritchie a lapértesülések szerint skót szoknyában járul majd az oltár elé: nemrég látták, amint kiltet vásárolt egy erre specializált londoni üzletben. A menyasszonyi ruhát az AFP értesülése szerint a francia Jean-Paul Gaultier divattervező, Madonna régi barátja tervezi.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek