Az Oladi ÁMK megalakulásával szinte egyszerre öt nagyobb művelődési feladatot ellátó intézmény önállósága megszűnt, létrejött az Agora. Ezzel egy időben számos, tradicionálisan az OMK-ban fellépő csapat buliját (gondolok itt például Kispálékra) a Belvárosi Moziba telepítették át. Nem volt ez nektek nagy érvágás?
- A koncertek jelentős része itt maradt, szinte nem telik el úgy hétvége, hogy ne tartanánk egy-két kisebb-nagyobb bulit.
- Az ÁMK vezetője Rettegi Attila, te a SIC vezetője vagy. Hogy látod, a név-cserén túl az összevonás miben hozott változást? Egyáltalán szerencsés volt?
- Két év túl rövid idő ahhoz, hogy ezt megítélhessük. Egyelőre nem látom hátrányát. Egyedül az az egy státusz hiányzik, amit elveszítettünk. Sok a programunk, elkelne még egy munkatárs.
- Hányan dolgoztatok akkoriban, és most?
- Az összevonás előtt 32-en voltunk: az akkori igazgatóval, Joós Tamással együtt öten dolgoztunk művelődésszervezőként, két könyvtárosunk és egy úszásoktatónk volt. Továbbá a pénzügyesek, gondnokság, a műszakiak és a takarítók alkották a személyzetet. Most 12-en maradtunk, ebből hárman művelődésszervezők. A kiszolgáló-személyzet jórészt más szervezeti struktúrában, az ÁMK alkalmazásában dolgozik, de a feladatuk nem változott, továbbra is a programjaink sikeréért dolgoznak.
- A Savaria Mozi aulájáról, mint helyszínről, ahová a koncertek egy része átkerült, hallani jót is rosszat is. Előnyeként emlegetik, hogy frekventált helyen, a városközpontban van, az akusztikáját és a hely méreteit azonban többen bírálják.
- Azt hallom vissza, hogy a zenekarok egy része kacsintgatna vissza felénk. Jobban kedvelték ezt a teret, az itteni miliőt. Majd kiderül mi lesz, de nem vagyok hajlandó rivalizálni egyetlen társ-művelődési intézménnyel sem. Úgy gondolom, amikor az Agora létrejött, a létrehozók célja a profiltisztítás volt, az, hogy ne szervezzünk a városban egymással rivalizáló programokat - ezzel mi is egyetértettünk. Nyilvánvaló, hogy én se léptetek fel egy vonósnégyest, a közönség sem igényelné.
Nem csak „kijönnek”, hanem átsétálnak, mert itt laknak…
- Mi a tapasztalat, a fiatalok ugyanolyan szívesen kijárnak bulizni, mint 5-10 éve?
- Kijárnak? Mitől vagyunk messze? A Fő tértől igen, de a belvárosban hányan laknak? Szerintem sokkal jobb pozícióban vagyunk, mert a két legnagyobb lakótelep közé ékelődtünk, mellettünk az oladi városrész pedig folyamatosan fejlődik. Hozzánk nem csak „kijönnek”, hanem átsétálnak, mert többnyire a környéken és mellettünk laknak.
- Mennyire rentábilisak a profi könnyűzenei koncertek? Hozzá kell tennetek, vagy profit is származik belőlük a háznak?
- Elég összetett ez a kérdés, nem beszélhetünk nagyobb vagy kisebb, profi vagy amatőr koncertekről, nekünk a költségvetést illetően egész évre kell terveznünk.
Az utóbbi időszakban azonban mi is érezzük a recessziót, kevesebben jönnek, az emberek meggondolják, mire költenek. Ezért mi is elindultunk abba az irányba, hogy nagyobb zenekaroknál bérbe adjuk a házat: adjuk az infrastruktúrát, beszállunk a szervezésbe. A zenekaron keresztül folyik be a jegybevétel, adóznak utána, aztán a bevételből terembérletet fizetnek. Így kisebb a kockázat. Az Agorával ellentétben nem szervezhetünk ingyenes bulikat, a költségvetésünk nem teszi lehetővé. Nem mondom, hogy százszázalékosan, de vállalkozó szemléletűnek kell lennünk. Viszont vannak prioritást élvező, szakmailag fontos rendezvények is, ilyen a Soundclash. Ott mi fizetjük ki a zenekarokat, és bízunk abban, hogy sokan eljönnek.
- Van a művelődésnek olyan speciális szelete, amit a városban egyedül a SIC képvisel?
- Mi üzemeltetjük a város második legnagyobb tanmedencéjét, nálunk tanul a fél város úszni, de a környező falvakból is járnak gyerekek. Évek óta tartunk csecsemőúszást is. Az ország második legnagyobb beltéri mászófalával dicsekedhetünk, amit a Hannibál SE épített és üzemeltet. (Büszke lenne rá Graz és Győr is.) Estig használják a srácok, kilencig-tízig lógnak rajta.
Ott a felújított tornacsarnokunk, amit nemcsak bérleményként adunk ki, hanem szervezünk bele saját programokat, de ha kettő lenne, az is kevés lenne, szeptemberre már tele van a naptárunk. Az éjszakai streetball kupáknak több mint 10 éves hagyománya van. Havonta-kéthavonta összejönnek a fiatalok az éjszakában pattogtatni. Ott a Noksi foci is, fillérekért nyújtunk versenyzési lehetőséget amatőr csapatoknak.
Az országban az elsők között nálunk indult foltvarró csoport. Rajzszakkört is működtetünk – a gyerekek a belvárosból is eljárnak hozzánk.
A könyvtárunk szintén a huszadik évét ünnepli, ez is nyitott és nyilvános, közművelődési könyvtárként funkcionál, itt rendezzük meg az országos József Attila Mese-, Vers- és Novellaíró Pályázatot.
Nagyon népszerű a „Kattints rá, Nagyi!” – tanfolyamunk – ahol az idősebb, nyugdíjas korosztályt praktikus, számítógépes, netes ismeretekre okítják. Tervezzük, hogy Nyugdíjas klubot indítunk a közlejövőben…
- Öregszenek a lakótelepen élők?
- Nem feltétlenül, de a régi oladi faluból is jönnek hozzánk.
„Egyszerű a fiatalokat szidni, de nekünk is magunkba kéne nézni, mi milyenek vagyunk”
- Az elmúlt évtizedekben sokan megkérdőjelezték, van-e létjogosultsága a kultúrházaknak: sorra, főként vidéken, kisebb településeken bezárták őket.
- Mostanában számtalan olyan civil kezdeményezés szemtanúi lehetünk, amely azt igazolja, hogy nagy szükség van a művelődési terekre. Nagy gond, főként a kisebb településeken, hogy nem tudják működtetni a házakat, kifűteni és szakembert alkalmazni. Úgy érzékelem, egyre többen hagynak fel a televíziózással, rájöttek arra, hogy roppant magányos szórakozási forma, keresik újra a közösségeket. Édesanyám Szentkirályba jár egy főző klubba, olyan idősebb hölgyek közé, akik akár több gyereket is felneveltek már, de szívesen adják át egymásnak a tapasztalataikat. Persze biztosan előkerülnek olyan problémák, örömök is, amelyek nem kifejezetten a gasztronómiával kapcsolatosak. Tervezem, hogy mi is elhívjuk majd az ottani csoportvezetőt.
- A fiatalokról általánosan hangoztatott közhely, pedagógusok körében is, hogy passzívak, és nehéz őket bármivel motiválni.
- Tizenötödik éve dolgozom a házban, Szombathely szinte minden iskolájából járnak hozzánk gyerekek, de ezt nem merném kijelenteni. Ha szervezek egy jó színházi előadást, a srácok úgy hallgatják és tapsolják, ahogy húsz éve tették ezt az akkori gyerekek. Ha igényes programokat kínálsz, ha minőséget nyújtasz, akkor a fiatalok ugyanúgy szájtátva hallgatják, mint régen, lehet, hogy vagányabbul (de semmiképpen tiszteletlenül) reagálják le, de vagányabb ez a kor is. Arról hogy a tanórákon milyen a viselkedésük, fogalmam sincs. Úgy tapasztalom, manapság (ahogy mindig is) nagyon divatos téma a fiatalokat szapulni. Szerintem a srácok olyanok, amilyenek mi vagyunk, a mai felnőttek. Lehet hogy figyelmetlenebbek, a szülők is feszültebbek, idegesebbek. Egyszerű a fiatalokat szidni, de nekünk is magunkba kéne nézni, mi milyenek vagyunk. Akinek van munkája, éjjel nappal melózik, akinek nincs az meg kesereg, idővel aztán összeomlik. Azért vagyunk mi, hogy feloldjuk ezeket feszültségeket.
- Verekedések és rongálások azért gondolom nálatok is előfordulnak. Elég csak kívül a ház körül körbenézni…
- Itt van a hatalmas udvarunk, eddig sohase tudtuk megőrizni. Azt hittük, ami le van betonozva, azt nem tudják letörni vagy ellopni, de már azt is. Csak remélni tudjuk, hogy nem azok a srácok teszik ezt, akik hozzánk járnak. A dulakodásról csak annyit, amikor fiatal koromban jártam falusi búcsúkba, akkor is megvolt az ideje annak, mikor összecsaptak a srácok, akkor is történtek rongálások. Mindenütt összekakaskodnak. Hiszem, hogy nincs rossz gyerek, csak rossz szülő van, persze mások a genetikai hordózók, mások azok az öröklött viselkedési minták, de biztos vagyok benne: a legtöbb az elsődleges szocializáción múlik, azon honnan, milyen családi háttérből jövünk. Én először a szülőtársakat kezdeném tanítani arra, hogy mekkora felelősség egy gyerekkel bánni, de ez nem is az én dolgom, túlmutat azon, hogy egy művelődési házat vezetek.
- Az ÁMK méreteiből logikusnak tűnhet a kérdés: nem működtettek – akár bulik idejére – lelki tanácsadó-szolgálatot?
- Amikor a nyitott ház programot meghirdettük, próbáltunk egy szociális területen dolgozó szakembert alkalmazni. Sajnos nem volt rá keret. Ez tényleg csak financiális kérdés, mert egy ekkora rendszerben jó helye lenne. Persze az iskolában dolgoznak ifjúságvédelmi felelősök, tanidőben a fiataloknak van kihez fordulni. De a szabadidejükben is jó lenne, ha valaki tudná kezelni problémáikat, az se lenne baj, ha lenne egy betérőnk, ahol tudják, mindig van valaki, akivel lehet beszélni.
Milliárdos beruházásra lenne szükség
- A húsz éves évforduló kapcsán jogosnak tűnhet a felvetésem: ráférne az egész ÁMK-ra egy alapos felújítás.
- Persze jó lenne felújítani a homlokzatot, kicserélni a nyílászárókat. Bent meglehetősen kultúrált a környezet, de jó lenne kicserélni a gépészetet, a villanyt és egyebeket. Épp a tetőn dolgoznak, sok helyen ugyanis befolyt a víz, elhasználódott a lapostető szigetelése. Milliárdos beruházásra lenne szükség.
- Eu-s pályázatokból az elmúlt időszakban számos művházat országszerte felújítottak. Tudok olyan Szombathely közeli faluról, ahol a felújított házban gyakorlatilag semmi sincs: néha egy turi-butik.
- Az a baj, hogy uniós pályázatokat elsősorban az infrastruktúrák fejlesztésére adják, de többnyire nem finanszírozható belőle például a működtető szakember bére, kistelepüléseken az önkormányzatok pedig saját költségvetésükből gyakorta nem tudnak művelődésszervezőt alkalmazni. Ismerek olyan házat Debrecen mellett, ahol egy közel MMIK-méretű, csodálatos épületet húztak fel. Nagyon szép, de az önkormányzatnak a fűtésre is alig van pénze, nemhogy programokat finanszírozni. Szívem szerint megfogtam volna, és átemeltem volna a mi udvarunkra.
Egyébként funkciójában nagyon jó adottságokkal bír ez a ház, kevés ilyen jó van a Dunántúlon. Sokat tud az aulánk, 600-700 ember befogadására alkalmas, emellett működik egy 200 fős színházterem. Nálunk az nem probléma, ki fog hozzánk bejönni, nálunk kéne felújítani, de sajnos eddig erre nem került sor.
- Ti is beengeditek a szőnyegárusokat, és zsibvásározókat, nincs turkáló?
- A műfaj lecsengőben van, nem mondom, hogy időnként nem engedjük be őket, mert a körülöttünk élőknek ez jó lehetőség lehet a vásárlásra. De azt nem engedném meg, hogy mondjuk kiemelt rendezvényünk van, és az érdeklődő csak bugyi-vásáron át tudjon bejönni. Léptem fel olyan művelődési házban, ahol a gyerekek csak nehezen tudtak bejutni a függönyárusok portékáitól. Ilyen áron nem, amíg nem vagyunk ráutalva. Ráadásul a környéken a multik elszaporodtak, meg se éri már kipakolni ezeknek a kis „vándorcirkuszos” vállalkozóknak.
- Bizonyára sokan tudják rólad, hogy a színészet a másik éned, egy időben a zalaegerszegi színházban is dolgoztál. Mi újság a saját gyerekszínházatokkal, a Szamócával?
- Játszunk még, igaz most kevesebbet, régebben több helyre hívtak, a válságot mi is megérezzük. Az, hogy olykor a színpad másik oldalán is állok, a munkámban kifejezetten előnyt jelent, rendkívül jó alap, mert más szemmel választok, hozok le egy színházi előadást, másként szervezek meg egy fellépést, tudok az előadó fejével is gondolkodni.
- Végezetül, az ünnep apropóján kérdezem, szerinted a ház mire lehet az elmúlt évek során a legbüszkébb?
- Húsz éve egy lakótelepi művelődési háznak hozták létre, azonban ezt a funkciót hamar kinőtte, rendezvényeinket tekintve nemcsak helyi, olykor regionális vagy országos hatósugarúak lettünk. A legfontosabb, ami körülöttünk van, hogy a város vérkeringéséhez hozzátartozunk. Minden korosztály jár hozzánk: csecsemőtől a nyugdíjasig, mindenki számára kiváló lehetőség van itt az együtt-létre: ez a ház ezt tudja, ezt akarja.
