„Vigyázzatok a ritmusra, ügyeljetek a zenére!”

Mintha agymosáson mentem volna keresztül

Tóth Attila a Savaria Táncsport Egyesület kimagasló tehetségű, országosan is nagy sikerekkel büszkélkedő tagja volt, mikor 1995-ben egy súlyos, és gyors lefolyású betegség örökre elszólította: a leukémia. Egy szombaton rosszulléte miatt kórházba került, öt nappal később pedig édesanyja karjai között halt meg.

Az egyesület idén tizennegyedik alkalommal, a Sugár úti sportcsarnokban rendezte meg az országos, klubközi versenyt az ő emlékére, ahol az emlékkupát annak a párosnak ítélte oda Attila családja, amelynek a fiútagja valamilyen szempontból hasonlít elvesztett gyermekükre.

Attila emlékéért táncoltak

Horváth Balázs

Tekintsék meg a versenyről készített képgalériát, mi pedig a továbbiakban Tóth Attiláról emlékezünk meg. Édesanyjával és nővérével a verseny közben beszélgettem a sportcsarnok büféjében, és őszintén írom, én mint idegen is csak gombóccal a torkomban tudtam kérdezni a hozzátartozóktól.

– Attiláról rengeteg emlék törlődött, olyan ez az állapot, mintha agymosáson mentem volna keresztül – kezdi a beszélgetést Erika. Az édesanyának érezhetően nagy erőfeszítésébe kerül koncentrálni, hogy akár csupán néhány mondatot is tudjon mesélni.

Attila lepipálta a nővérét is a táncban

Majd fásultan hozzáteszi: mintha Pici Attilának, mert így nevezi kisfiát, azt írták volna meg, hogy eddig kell élnie. Ebbe a 13 évbe bele kellett férnie mindennek, amit mások 60-70 év alatt érnek el és teljesítenek be: a kimagasló tánceredményektől kezdve a matematika versenyeken át a történelemig, a gitározásig és a rengeteg sportig.

Erika a férjével ellentétben mindig is imádta a zenét és a táncot, ezért amikor olvasta az egyik újságban, hogy a Savaria TSE felvételt hirdet, úgy gondolta, elviszi a gyerekeit a beiratkozásra. Akkor a korosztályba ugyan Hédi, Erika lánya fért bele, aki akkor volt hétéves.

Fotók Tóth Attiláról és az öt év vidám pillanatairól

Horváth Balázs

Attila is elkísérte a családot a beiratkozásra, és amikor az egyesület munkatársai meglátták a kisfiút, azonnal rávágták, hogy ő is kell a tánccsoportba. Az édesanya mosolyogva teszi hozzá, hogy ennek az lett a vége, hogy Pici Attila lepipálta a nővérét. Szó szerint élvezte a táncot, ebben teljes mértékben megtalálta a számítását.

Sajnos a kisfiúnak nem egész öt év adatott meg erre. Ez idő alatt a versenyeken mindig a döntőben végzett, később pedig a dobogón, amikor pedig a kisujjában volt a zene és a ritmus, szó szerint csalódást okozott számára, ha „csak” a második hely lett az övé.

Az édesanya attól retteg, hogy a kisfiát egyszer elfelejtik

Mikor a temetőbe megyünk, nagyon sok síron olvassuk, hogy csak az hal meg, akit elfelejtenek. Szabályszerűen hülyeségnek éreztem ezt. Amióta megrendezik az emlékversenyt, azóta értem ennek a mondatnak a jelentését. Rettegek attól, hogy egyszer elfelejtik Attilát. Talán ettől is szenvedés az életem, hiszen sokan mondják: engedd már el!

Mi alapján választja ki Attila családja, hogy az emlékkupával melyik táncospárt jutalmazza? Erika magyarázza, hogy ilyenkor a párosok fiútagját figyelik:

Az a kisfiú, aki idén hazavihette a kupát, ugyanolyan csibészmosolyú, mint Pici Attila. Eleven kisördög, nagyon jó mozgással, aki nem a tanult mozgást mutatja be, hanem a ritmus neki belülről jön.

Attila édesapja és nővére adta át az ajándékokat a párosnak a versenyen

Horváth Balázs

Viszont előfordult az is, hogy valamelyik táncosnak a haja vagy a füle hasonlított Attiláéra. Ahogy Erika mondja, nem szakmai szempontok alapján választják ki a párt, hiszen talán még sosem volt olyan eset, hogy az első helyezettek vihették haza a kupát, ahogy ez most alakult. Hozzáteszi: abszolút véletlenül.

Attila nővére, Hédi az öccse utolsó üzenetét idézi fel. Csütörtöki nap volt, amikor a lány meglátogatta testvérét a kórházban, és onnan indult edzésre:

Ma is azon gondolkodunk, talán érezte, hogy ez egy végső üzenet lesz. Egész egyszerűen megfogta a kezem, nem engedett el az ágy mellől és annyit mondott: azt üzenem Ági néninek (az egyesület művészeti vezetője) és a táncosoknak, hogy vigyázzanak a ritmusra, ügyeljenek a zenére. Ezzel köszönt el.

Hédinek öccse a védőangyala

Amikor Hédi bekerült a formációs A csoportba, sokat jártak külföldi fellépésekre az egyesülettel. Erika ilyenkor attól félt, hogy az egyetlen gyermekével is történik valami szörnyűség:

Soha nem felejtem el, amikor a lányom készült felszállni a repülőre, visszafordult, és megjegyezte, hogy ne izguljak, mert Attila vigyáz rá. Hédi úgy éli meg a történteket, mintha öccse az ő védőangyala lenne.

Attila a csapattársai között (alulról a második sorban, balról a negyedik)

Horváth Balázs

A beszélgetés vége felé az édesanya kezd feloldódni, eszébe is jut néhány régi emlék, amelyekről mosolyogva mesél: Attila igazi mókamester volt, folyton ugratta a nővérét. Például egy nyári vasárnap reggel azzal állt elő Hédinek, hogy öltözzön és készülődjön gyorsan, mert a család indul a Balatonra. Ha ezzel harmincadszorra húzta csőbe nővérét, akkor a lány a harmincegyedik alkalommal is elhitte neki.

Kedves emléke az édesanyának az is, amikor otthon eltört a partvis nyele. Attila meggyógyította az eszközt, egész egyszerűen sínbe tette. Erika a mai napig ezt a partvist használja. Vagy amikor Attila nem tudta összerakni a legóját, bárhogy is próbálkozott a szereléssel. Ezért írt egy levelet a gyártónak, és nagy meglepetésre az postázott a kisfiúnak egy másik játékot.

Hogy mennyire őszinte ma már az édesanya mosolya? Erika elmondja, hogy a rendezvény előtt sokszor hajnalokig tett-vett azért, hogy minden tökéletesen sikerüljön. A készülődés jó hangulatban telt, lekötötte őt. Viszont amikor vége lesz ennek a napnak, megint erőt vesz rajta a mély szomorúság.