243 évvel is megnyerő a nő

A nők mindig szépek? A szombathelyi menedzser, egykori könyvesbolt tulajdonos Balogh Zsolt 243 év című fényképe nyerte meg az indafoto.hu pályázatát. Az oldal a 2009-es év legjobb családi pillanatát kereste.

Az indafoto.hu múlt év végén pályázatot hirdetett Az év legjobb családi pillanata címmel. A versenyre 2009. november 30-tól január 8-ig küldhették be a fényképeket amatőrök és profik egyaránt. Összesen ezernyolc kép versengett a mezőnyben, amiket nemcsak a zsűri értékelt, hanem a közönség is szavazhatott a neki leginkább tetszőre.

A szakmai zsűri a szombathelyi menedzsernek, Balogh Zsoltnak ítélte az első helyet. Balogh Zsolt egyébként közismert személyiség Szombathelyen, sokáig vezett a K.O. könyváruházat és több ismert zenekar patrónusa is volt: az Anima Sound Systemé, a Hooligansé, most pedig az Ocho Machoval dolgozik.

A menedzsertől megtudtuk, hogy 2007 óta foglalkozik komolyabban a fotózással: ekkor vette meg tükörreflexes gépét. Azóta több fotós tanfolyamot elvégzett, ennek ellenére még mindig amatőrnek tartja magát ezen a téren. Legszívesebben zenei témájú pillanatokat kap lencsevégre, mint például koncerteket.

Balogh Zsolt: 243 év

A kép, amivel első helyezést ért el az indafoto.hu versenyén, már jóval a pályázat kiírása előtt elkészült. A fotón Balogh Zsolt párjának édesanyját, és annak testvéreit örökítette meg egy családi délután.

A három testvér összesen 243 éves, ahogy erre utal a cím is:

Egyébként olyan életvidámak és fiatalos gondolkodásúak, hogy együttvéve csak 54 évesnek tűnnek

– mesélte a 44 éves Zsolt. De azt is hozzátette: ez volt az első pályázat, amire be merte nevezni a munkáját.
Erre mondják: aki mer, az nyer!

Balogh Zsolt egyébként fotózott már egy képgalériát a Nyugatra is, a Magna Cum Laude koncertről készült felvételeit itt láthatják. Remegtek a szombathelyi sportház ablakai – A Magna Cum Laude bevette az épületet 2009. November 16. 01:47

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra