Esztergomi éjféli szentmise

- Ezer évvel ezelőtt új korszak, a keresztény magyar államiság kezdődött népünk életében, s ez meghatározta országunk jövőjét, elindította az európai úton - hangsúlyozta a vasárnapi éjféli szentmisén az esztergomi bazilikában Paskai László. A bíboros-prímás esztergom-budapesti érsek több ezer, határainkon inneni és túli hívő, valamint magas rangú állami és pártvezetők, közöttük Mádl Ferenc köztársasági elnök előtt emlékezett meg első királyunk esztergomi megkoronázásának ezredik évfordulójáról. - Első királyunknak meggyőződése volt, hogy a kereszténység elfogadása ad olyan alapot, amelyre fel lehet építeni az ország jövőjét - hangsúlyozta a bíboros. - A keresztény magyar államiság eszméje ló - a koronához kapcsolódott, s vált a magyar múltnak, történelmünknek, kultúránknak, eredményeinknek és szenvedéseinknek, nemzeti azonosságunknak a jelképévé; ezért a koronát a magyar nép nemzeti ereklyéjeként tisztelik és méltán nevezik "szent koronának"- mutatott rá Paskai László.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek