A német fogyasztói egészségvédelmi és állategészségügyi intézet szerint nem zárható ki, hogy a sertések is fertőződhetnek a marháknál szivacsos agysorvadást okozó betegség (BSE) kórokozójával. Az intézet szóvivője szerdai nyilatkozatában ugyanakkor kifejtette: eddig takarmánytól nem figyeltek meg fertőződést a sertésállományban, a kórt csupán kifejezetten mesterségesen lehetett átvinni. Eddig többféle feltételezés született, hogy - a tudomány mai állása szerint legalábbis - miért nem fogékonyak a sertések a takarmány által történő fertőződésre. Az első hipotézis szerint a sertésekben csak hosszú idő alatt alakulna ki a betegség. A most folyó kísérletekben ezért sokkal hosszabb ideig tartják életben az állatokat mint egyébként a normális állattartási folyamatban. Egy másik feltételezés szerint a sertések esetében az emésztőrendszerből nem tud felszívódni és az idegrendszerbe jutni a BSE-kórokozója.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!