Hamarosan a Fő téren sem lehet majd rágyújtani. Március elsejével lépett életbe az az önkormányzati rendelet, amely megtiltja a játszóterek területén a dohányzást. Aki a tiltás ellenére mégis füstölög azt a közterület felügyelők 3-tól – 20 ezer forint helyszíni bírsággal sújthatják. Ipkovich György polgármester nemrég egyébként azt mondta, a következő közgyűlésen javasolni fogja, hogy a Fő téren is csak a kávézók teraszán lehessen dohányozni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!