A Falco elleni vereség után sokan várták Körmenden a Pécs elleni mérkőzést, némi elégtételben bíztak a piros-fekete szimpatizánsok. Nem csoda tehát, ha hétköznap lévén is közel 30-an kísérték el kedvenceiket Pécsre.
A vendégek aztán rövid kóstolgatás után "belehúztak", és főként Alekszejev, valamint Booker játékának köszönhetően megnyugtatató vezetést harcolt ki a Sabáli-legénység. A több játékosát sérülés miatt nélkülöző pécsiek több formációt is kipróbáltak, eredménytelenül. A találkozót így összességében könnyedén nyerte a Körmend.
Ivica Mavrenski, a Pécs edzője: Gratulálok a Körmendnek, a palánk alatt kaptunk ki és sok volt a sérültünk is.
Sabáli Balázs, a Körmend edzője: Gyenge színvonalú meccset játszottunk, de annak örülök, hogy nyertünk a sok sérülttel felálló Pécs ellen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!