Felújították a szombathelyi gépipari tanműhelyét

Nemcsak a tanműhelye, de az ezekben használt szerszámgépek is jócskán elavultak már a Gépipari, Informatikai és Műszaki Szakközépiskolában, amiknek a felújítására és korszerűsítésére az intézmény nemrégiben 65 millió forintot fordított. A tanműhelyekben található szerszámgépek átlagéletkora kb. 35 év volt, így már nem feleltek meg a korszerű szakmai- gyakorlati oktatásban, a jövő szakembereinek képzésében.

Tanműhelyt avattak a gépipariban
Géppark szemlén
Mészáros Zsolt

Ez indokolta, hogy a tanműhelyi felújítással együtt a géppark és eszközállomány is megfeleljen a szerszám- és készülékgyártás, valamint a gépgyártástechnológia területén jelentkező termelési tevékenységeknek is. Ipkovich György polgármester is részt vett az ünnepélyes átadón, ahol megtekintette a szerszámgépeket, miközben azok működéséről beszélgetett a tanulókkal.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet