Dávid Ibolya az FKGP-ről

Dávid Ibolya az FKGP belügyének tekinti az elmúlt hetek kisgazdaügyeinek azt a részét, hogy aláírást gyűjtenek, illetve meg akarják változtatni a pártalkotmányt, az ügyek másik része azonban már túljutott azon a ponton, hogy a párt belügye legyen. Az MDF elnöke, igazságügy-miniszter pénteken úgy nyilatkozott: vannak ügyek, amelyek már korlátozzák, vagy akadályozzák a kisgazda tárcákat abban, hogy kellő időt és energiát fordítsanak saját munkájukra. - Az utóbbi hetekben a figyelem középpontjába kerültek a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium gazdálkodásával kapcsolatos kérdések, vagy a központi pénzek felhasználása, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni - húzta alá a pártelnök, aki végül elmondta: reméli, hogy gyors és hiteles választ kapnak majd a közeljövőben ezekre a kérdésekre.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek